A gyémántnak meglepően sok felhasználási területe van, de ha az ember a maximumra törekszik – márpedig miért is elégedne meg kevesebbel – minden esetben fontos a célnak tökéletes gyémánt megtalálása.
Ezt akár egy mondatban is meg tudnánk fogalmazni, de itt az ideje, hogy ne csak szakszavakkal dobálózva, azokat felkutatva tudd megérteni, mit is keresel, ha a tökéletesre vágysz.
Az a bizonyos egy mondat valahogy így hangzana:
A legértékesebb gyémántok kerek csiszolásúak, D színkódúak, FL vagy IF tisztaságúak és 1 karátnál nagyobbak.
Vegyük tehát ezt a mondatot és szedjük darabokra!

Feil Róbert és a gyémánt csiszolása
Az, hogy a csiszolás maga mit jelent, jól ismert, hiszen a köznyelvben is szereplő kifejezésről van szó. Azonban, ez nem feltétlen tükrözi szakmai jelentését, így a gyakorlat-beli fontosságáról így is érdemes beszélni.
A gyémánt csiszolása a valóságban nem csupán a drágakő alakját jelenti – szakmai körökben inkább azt jelöli, hogy az adott darab hogyan veri vissza a fényt. Ez a jellemző természetesen elsősorban az alakjából fakad, azonban ebben a kapcsolatban a fény visszaverése a fontos, az alak pedig a jobban látható.
Bár a kerek csiszolású gyémánt – a briliáns – a legtökéletesebb, ezen darabok között is eltérés lehet, pontos csiszolásuk pedig nem egy előre meghatározott “keretben” történik, hanem pontos számítások függvénye.

Feil Róbert így vélekedik a briliánsról:
“A briliáns azt a kerek csiszolású darabot jelöli, amelynek 58 fazettája – lapja – van, így bár szigorúan véve nem kerek, azonban lapjai száma és azok egymáshoz viszonyított szöge olyan megjelenést és fényvisszaverő képességet kölcsönöznek neki, hogy effektíve kereknek értelmezhető.
A tökéletes briliáns kialakításához a fényvisszaverődés három jellemzőjét kell pontosítani. Az első a fényesség, vagyis az a külső és belső fehér fény, amely visszaverődik a gyémántról. A második a fehér fény megtörése a szivárvány színeire. Végül a harmadik a gyémánt belsejében képződő árnyékos és világos mintázat, amelyet a visszaverődés alakít ki.”

A tökéletes briliánsnak 3 (+1) függőleges és 4 vízszintes méretét, valamint két szögét kell megvizsgálni.

A “korona magasság” a felső, alacsonyabb rész magasságát jelöli.
A “tölcsér mélység” a gyémánt alsó részének mérete.
Az “öv magasság” a kettő közötti keskeny szalag mérete.
A “teljes mélység” pedig a korona tetejétől a tölcsér alsó pontjáig mért magasság.
A “korona szög” a gyémánt felső része és az öv által bezárt szöget, míg a “tölcsér szög” a tölcsér és az öv által bezárt szöget jelöli.
A vízszintes tengelyen a “culet” a legalsó fazettát jelöli, amely lényegében a briliáns csúcsa.
Az “alsó öv” vagy “fél-fazetta” hossz a tölcsér egyik szélétől a harmadáig tartó terület méretét jelöli.
A “csillag hossz” a korona tetejétől a korona legnagyobb felületű csiszolásának középvonaláig tartó távolság.
Végül pedig az “asztal méret” a korona felső lapjának átmérője.
A csiszolás tehát magába foglalja a súly és átmérő egymáshoz viszonyított arányát, az öv magasságot (amely alapjaiban meghatározza a briliáns tartósságát), a darab szimmetriáját, illetve a fazetták csiszolásának minőségét.
A gyémánt színe
Elsőként érdemes megismerkedni a szakmabeliek egyik legütősebb kulcsmondatával: a gyémánt színe a szín hiányát jelöli.
A leggyakoribb besorolási rendszer a GIA D-Z skálája. Ebben a D jelzésű gyémánt színtelen, míg a Z jelölésű sárga színezetű. A darabok besorolása színes fény segítségvel történik. A színezett gyémántok a fényt “torzítva” verik vissza, hiszen saját anyagszínűk is befolyásolja azt. A besorolás során pontosan meghatározott, etalonként kezelt darabokat – mesterköveket – alkalmaznak, amelyek segítségével meghatározzák a vizsgált darab pontos betűjelét.
Érdekesség, hogy a GIA rendszer bevezetése előtt több, az egységesítéstől teljesen mentes rendszer létezett. Ezek az A, B és C betűket használták, illetve arab és római számokat. Az egységes rendszer megteremtésekor mindezektől az inkonzisztens szokásoktól igyekezték elszakítani a gyémánt ipart, így a keveredések és zavarodások elkerülése végett a korábban már használt jelzéseket teljesen kihagyva alakították ki az új “szabályokat”. Ennek köszönhető, hogy ma a besorolási rendszer D-vel kezdődik és nem A-val.
Szót kell még ejteni az úgynevezett “fancy-color” darabokról. Azon természetes darabokat jelölik – íratlan szabályok alapján – a nemzetközi piacokon ezzel az elnevezéssel, amelyek színe sárgásabb vagy barnásabb, mint a Z jelű mesterkőé. Szintén “fancy-color” gyémántnak nevezik azokat a darabokat, amelyek színezete nem illik bele a D-Z rendszerbe, vagyis a sárgától eltérő színűek.
A gyémánt tisztasága
A gyémánt tisztasága keletkezéséből adódik. Közismert tény, hogy a gyémánt a szén (vagy magas széntartalmú szerves anyagok) hosszú ideig tartó, nagy nyomásnak való kitettségéből jön létre. Ezen folyamat során a keletkező gyémántba kerülhetnek apró kristályok, amelyek lényegében az idő telésével “beleszorulnak” a gyémántba, apró “szennyeződéseket” – abban az értelemben, hogy a tiszta gyémánttól eltérő anyagok – létrehozva.
Az ilyen típusú hatásokat két csoportba oszthatjuk. A belső szennyeződések a szakirodalom által “inclusion”-ként emlegetett formában jelennek meg, a gyémánt testén belül. A külső hibák “blemish” elnevezésűek, amely lényegében önmaga is hibát, szennyeződést, foltot jelent.
Ezen alapján minden darab 6 fő- és 11 alkategóriába sorolható annak függvényében, hogy tízszeres nagyítás alatt milyen mennyiségű és típusú szennyeződés található benne.
Az FL kategória jelöli azon darabokat, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak sem “inclusion” külső, sem pedig “blemish” külső hibákat. Fontos azonban, hogy ilyen gyémánt természetes körülmények között jóformán lehetetlen, hogy létrejöjjön, éppen ezért bár ez testesíti meg a tökéletességet, nem gyakran tartják az első számú kategóriaként (vagy egyáltalán reális kategóriaként) számon.
A következő az IF, amely az “Internally Flawless”, vagyis belülről tökéletes elnevezésből ered. Ez meg is fejti jelentését, hiszen azon darabok sorolhatók ide, amelyek 10x nagyítás alatt nem tartalmaznak “inclusion” szennyeződéseket.
A harmadik a VVS (Very, very slightly included) kategória, amelynek két alkategóriája a VVS1 és VVS2. Ezen darabok ugyan tartalmaznak szennyeződéseket, azok viszont annyira aprók és/vagy ritkák, hogy még a szakavatott szem is csak nehezen fedezi fel őket.
A negyedik kategória a VS1 és VS2, amelybe tartozó gyémántok szennyeződéseinek megtalálása a szakemberek számára is nehézkes, így azok aprónak ítélhetők.
Az ötödik az SI1 és SI2 kategória, amelynek szennyeződései már észrevehetőek nagyítás alatt.
Végül az I1-2-3 kategóriákba tartozó darabok szennyeződései szembetűnőek és befolyásolhatják a gyémánt áttetszőségét és fényvisszaverő képességét.
Fontos még megjegyezni, hogy az avatatlan szem számára akár még a VS kategória legjobbjai és SI2 besorolású darabok is ugyan olyannak tűnhetnek, a valóságban azonban hatalmas az eltérés az értékük között.

Súly
Utolsó jellemzőként a súlyt kell megismerni a tökéletes gyémánt meghatározásához.
A gyémánt karátban mérendő – amely nem egyezik az arany karátjával, hiszen abban az esetben nem súlyt jelöl ugyanezen mértékegység. A gyémánt 1 karátja 200 milligramm súlynak felel meg, ezen felül pedig 100 pontos belső osztással rendelkezik. Az 1 karát alatti darabok esetében gyakran csak a 100 pontos rendszert használják (főleg az angol nyelvterületeken), fölötte pedig egyszerre a teljes karát és 100 pont számát.
Súly esetében azért mondhatjuk, hogy az 1 karátnál nagyobb gyémántok a “tökéletesek”, mivel minél nagyobb az adott darab súlya, annál ritkább. Ugyanakkor az 1 karátnál kisebb gyémántok is lehetnek tökéletesek, hiszen a most megismert 4 jellemző együttese határozza meg a végleges értéket.

A FEIL Ékszernél kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy ékszereinkhez felhasznált gyémántjaink a legjobb minőséget képviseljék. Ha további információra lenne szükséged vásárlás előtt, olvass még többet a témában weboldalunkon, vedd fel velünk a kapcsolatot vagy üzleteink egyikében kérj segítséget!

Csapatunk az első pillanattól kezdve kiemelt figyelmet biztosít a számodra. Segítünk megtalálni a személyiségedhez, stílusodhoz, elképzeléseidhez leginkább illő ékszert.
Látogass el az exkluzív bemutatótermünkbe!