5% Kedvezményt Ajándékozunk Neked, ha most időpontot foglalsz! Elfogadom az ajándékot!

Feillogokek
Feil ekszer kollekciok swarovskival foglalva 1

A FEIL és a Swarovski partnersége

A FEIL és a Swarovski 2016-ban kötött egymással hazánkban egyedülálló, “Médium” szintű partnerkapcsolatot. Ennek a magas szintű partnerkapcsolatnak a létrejötte a közel 30 éves, az ékszerek világában eltöltött múltunk során elért és felmutatott minőségi, illetve mennyiségi eredményeinknek köszönhető – hiszen eljegyzési- és karikagyűrűinket amennyiben cirkóniával készítjük el, kizárólag a Swarovski által előállított cirkónia köveket használjuk. “Hazánkban többen is megpályázták ennek a szintű partneri viszonynak az elérését, de Magyarországon kizárólag mi, a FEIL válhattunk méltóvá a Swarovski “Médium” szintű licenc partnerségére” – mondta el Feil Róbert.

Swarovski cirkónia

A partnerkapcsolat jelentősége ügyfeleink számára

A Swarovskival megkötött, hazánkban egyedülálló, “Médium” szintű partnerkapocsolatunk garancia a hozzánk fordulók számára, hogy akárcsak eddig, a későbbiekben is a világ legmagasabb minőségű, a gyémánt csiszolási szabványokkal megegyezően csiszolt Swarovski cirkóniák kerülnek FEIL ékszereinkbe.

Ezen túl a partnerség egyedülálló lehetőséget biztosít arra is, hogy ügyfeleinknek olyan különleges cirkóniaköveket kínáljunk, amilyeneket kizárólag a Swarovski bizonyos szintű partnerei nyújthatnak, és Magyarországon ezzel a joggal kizárólag a FEIL rendelkezik.

“Olyan új, Swarovski cirkónia köveket tudunk a hozzánk fordulóknak kínálni, amelyek a színskála csaknem valamennyi színét felölelik, ráadásul a legkülönbözőbb méretben elérhetőek, akár egészen nagyban is” 

 – mondta Feil Róbert.

Feil Róbert gondolatai a partnerségről

“Mérföldkő és hatalmas elismerés számunkra, hogy a több évtizede folytatott munkánkhoz a Swarovski a nevét és a logóját adja.

A 2016-os év nem csak a Forevermarkkal, a De Beers Vállalatcsoport gyémántmárkájával kötött partnerség miatt volt szenzációs a FEIL életében, hanem mert ugyanebben az évben a Swarovski “Médium” szintű partnereivé is válhattunk – hazánkban egyedülálló, kizárólagos módon.

“A Swarovski partnereként hatalmas távlatok nyílnak számunkra, és ezáltal ügyfeleinknek is. Olyan új kollekciókat, eljegyzési- és karikagyűrűket, sőt, divat ékszereket tudunk alkotni, amelyek minőségükkel és a kövek gyémánt sztenderdeknek megfelelő csiszolásukkal méltó módon járulnak hozzá az élet fontos alkalmaihoz, pillanataihoz.”

– mondta Feil Róbert.
FEIL ékszer kollekció Swarovskival foglalva
Marc Bauer és Feil Róbert találkozása

Feil Róbert találkozása Marc Bauer-rel

A FEIL és a Swarovski partnerségének egyik emlékezetes momentuma volt, amikor Feil Róbert 2017 januárjában az olaszországi Vicenzában járt.

A FEIL tulajdonosa a világhírű Vicenzaoro Nemzetközi Ékszerkiállításra érkezett, ahol Marc Bauer-rel, a Swarovski Key Account Manager-ével is találkozott.

A partnerség megkötésének méltó megpecsételése volt Fel Róbert és Marc Bauer személyes találkozása és kézfogása.

Swarovski ékszerek világsztárokon

A vállalat káprázatos ékszer-különlegességei méltán örvendenek nagy népszerűségnek a világsztárok között is. Ékszerei így rendszeresen megjelennek a filmvilág legrangosabb gáláin, rendezvényein (Oscar, BAFTA), csak úgy, mint a legnevesebb divatházak (Victoria’s Secret, Marc jacobs, Vogue Fashion Festival) kifutóin.

Vilagsztárok Swarovski ékszerekben

Mi a különbség a cirkónia és a kristály között?

A cirkónia (vagy cirkónium) egy mesterségesen, ún. cseppolvasztásos módszerrel előállított szintetikus drágakő. Rendkívül elterjedt az ékszeriparban, hiszen a megszólalásig hasonlít a gyémántra, azonban az ára jóval alacsonyabb. Leggyakoribb változata a fehér, azaz az átlátszó cirkónia, azonban szinte a szivárvány minden árnyalatában létrehozható.

Mivel a cirkónia maga is meglehetősen magas minőségű, kemény kő (8,5-ös értékkel rendelkezik a Mohs-skálán, amelyen a gyémánt a maximális 10-essel bír), a gyémánthoz hasonlóan sokféle, változatos csiszolási formában elérhető.

Cirkónia vs Gyémánt vs Kristály

A Swarovski cirkóniák egyedülállóak az ékszeriparban, hiszen nemcsak a legmagasabb minőséggel rendelkeznek, de a gyémánt csiszolási szabványokkal megegyezően csiszolják őket.

Ezzel szemben a Swarovski kristály egy speciális lézertechnikával vágott különleges minőségű ólomkristály. A kristályok színjátszó ragyogását az ólomkristály anyaga és a vágás pontossága által létrehozott fénytörések együttesen hozzák létre. Ezeket a kristályokat leginkább a divatékszerekhez használják, és a legtöbb esetben ragasztással rögzítik őket, míg a cirkóniát a gyémánttal megegyező kőfoglalási technikával, a kőágyat kialakítva illesztjük az ékszer foglalatába.

A FEIL műhelyében – amennyiben cirkóniát használunk – kizárólag Swarovski cirkónia kerül ékszereinkbe kőfoglalással, nem pedig kristály.

Az általuk gyártott cirkóniák további jellegzetessége, hogy minden egyes darabot megjelölnek egy exkluzív, mikroszkopikus méretű “SWAROVSKI ZIRCONIA” felíratú lézeres gravírral, amely biztosítja a kő valódiságát, hitelességét.

A lézeres gravírozás, illetve a jel a szabad szemnek láthatatlan és nem befolyásolja a kő ragyogását vagy minőségét. A kövekben található gravír továbbá garantálja, hogy a csiszolása a GIA által felállított gyémánt csiszolási paramétereknek megfelelően történt, csak úgy, mint a gyémántok esetében.

A Swarovski története

Daniel Swarovski 1862-ben született a mai Csehországban, azon a vidéken, ahol az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legfontosabb üveg- és kristályüvegkészítő központja elhelyezkedett. Már gyermekkorában magával ragadta a kristályüveg megmunkálása után létrejövő termékek csodás csillogása. Fiatal fiúként gyakran figyelte édesapja munkáját annak műhelyében, itt és más csiszolóműhelyben is tanonckodott.

21 évesen megszületett benne az elhatározás, hogy forradalmasítja a kristályüveg-megmunkálás területét. Siemens és Edison technikai újításai inspirálták, hogy kifejlesszen egy kristályvágó gépet, amely tökéletesre munkálja meg az anyagot. Álma megvalósulására kilenc évet kellett várnia, mígnem 1892-ben szabadalmaztatta az eljárást. Az új eljárással gyorsabbá és pontosabbá vált a munka, mint korábban. Új korszak nyílt az üvegkristályok világában.

A Swarovski történet

Daniel Swarovski 1895-ben alapította meg a ma is ismert cég elődjét, amely a Daniel Swarovski Co. nevet kapta. Az ausztriai cég ma is családi vállalkozás, melyet a család negyedik és ötödik generációja vezet. Emblémája egy hattyúsziluett, amely a tisztaság és elegancia jelképe. A Swarovski ma 170 országban van jelen és mintegy 31 000 embert foglalkoztat világszerte. A Swarovski jelentősége az ékszerek világában azért is egyedülálló, mert a Swarovski állítja elő a legjobb minőségű cirkóniákat, a gyémánt sztenderdeknek megfelelő csiszolással és minőségben.

Kapcsolodó blogbejegyzések

Kövesd blog oldalunkat ahol hasznos és színes cikkeket olvashatsz az ékszerek világáról!

Legyen felkészült

Kérje ingyenes tudásanyagainkat!

Feillogokek
Ez a webáruház sütiket (cookie-kat) használ! A sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez és az anonim, felhasználói szokásokkal kapcsolatos adatok gyűjtéséhez, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsuk Önnek. A sütik kezeléséről további részleteket a tájékoztatóban olvashat. A webáruház használatának folytatásával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába és az adatkezelési irányelveinkben foglaltakba.