A mesterséges gyémántok osztályozása szigorú feltételekhez kötött, melynek alapját az un. 4C rendszer szabályozza: csiszolás, szín, tisztaság és súly. Csakúgy, mint a természetes gyémántoknál, a laboratóriumban növesztett darabok is eltérő minőséggel rendelkezhetnek, ami a gyengétől egészen a kiváló kategóriáig terjed. Hiszen nem minden mesterséges gyémánt tökéletes és hibátlan.
Az osztályozást a Nemzetközi Gemológiai Intézetet (IGI) végzi, amit 1975-ben alapítottak, mára pedig székhelyei az egész világon jelen vannak. Az intézet független laboratóriumként működik, ahol színes drágaköveket, ékszereket, valamint laborokban előállított gyémántokat tanulmányoznak, hogy meghatározzák eredetiségüket.
A 4C-ről bővebben – Feil Róbert ismertetője
Mielőtt magáról az osztályozásról esne szó, érdemes körbejárnunk azt a 4 szempontot, amik egy gyémánt értékének a meghatározásában a legmérvadóbbak.
Feil Róbert a következőképp ismerteti velünk eme osztályozási kategóriákat:
“A gyémántokat 4 fő szempont, azaz a 4c alapján osztályozzuk. Ezek nem mások, mint a szín (colour), tisztaság (clarity), a súly (ct) és a csiszolás (cut). Ahogy azt észrevehetjük, az angol megnevezések kezdőbetűiről kapta az osztályozás a beszédes 4c elnevezést.”

Súly (ct), vagyis a karát meghatározása
A gyémánt súlyának tömegmértékegysége a karát, hasonlóan, mint az arany ékszerek esetében is. Egy karát pontosan egyötöd gramm, azaz 0,20 g. Ha a gyémánt megfelelő csiszolású, akkor a karát határozza meg a gyémánt méretét. Csakúgy, mint a természetes gyémántok esetén, a laboratóriumi darabok ára is elsősorban a súlyuk alapján kerül meghatározásra.
Érdekesség, hogy a nagyobb szintetikus gyémántokat (min. 2,5 karát) jóval ritkábban és nehezebben csiszolják hosszúkásra, mint például körte, smaragd vagy párna formára. Az egyik legnagyobb mesterséges gyémánt, amivel eddig ékszerészek dolgoztak, 15 karátos volt!

Tisztaság (clarity) – Nem minden laborban növesztett gyémánt hibátlan
A tisztaság azt mutatja meg, hogy mekkora és milyen mennyiségű zárvány van a gyémántban. Minél kisebb a drágakő tisztasága, annál több tökéletlenséggel rendelkezik. A mesterséges gyémántok átlátszó tulajdonsága eltér a természetben előforduló darabokétól.
Nem minden zárvány egyforma! Egyes laboratóriumban növesztett gyémánt zárványai még sokszoros nagyítás alatt is nehezen észrevehetők, mások pedig szabad szemmel is jól láthatók.
A karát meghatározása után, az árat leginkább befolyásoló tényező a tisztaság. Rendkívül fontos, a mesterséges gyémántot megbízható helyről szerezd be, ahol megfelelő tanúsítvánnyal bizonyítják, hogy a lehető legjobb minőséget kapod a pénzedért.
Szín (colour) – A mesterséges gyémántok különböző színei
Akárcsak a bányászott gyémántoknál, a laboratóriumi darabok színe a jégfehértől a sárgásbarna változatig megtalálható. A mesterséges gyémántok árát befolyásolja a szín milyensége is, mivel a tisztább, hidegebb árnyalatok drágábbak, mint a melegebbek.
Hogyan alakul ki a gyémántok színe?
A természetes gyémántok leggyakoribb szennyeződésének azokat a nitrogénatomokat tekintjük, melyek a drágakő belsejében sárgás vagy barna színezetként jelennek meg. A bányászott gyémántok több, mint 98%-a tartalmaz hasonló szennyeződést, míg a mesterséges darabokban ezek a nitrogénatomok nem találhatók meg. A laboratóriumi körülmények között előállított gyémántok leggyakrabban színtelenek, kék vagy szürke árnyalatúak

Csiszolás (cut)
A gyémánt csiszolásának értékét teljes mértékben meghatározza az alkalmazott módszer pontossága és minősége. Az egyetlen forma, amely nemzetközileg is elismert fokozatot kapott, az a kerek briliáns változat. Más formákhoz képest, mint az ovális, smaragd vagy körte, általában nem párosul hasonló minősítés.
Fények játéka a gyémántban
A kiváló – és a közepes csiszolású gyémánt közötti különbség megállapításához először meg kell értened, hogy a fény miként lép kölcsönhatásba a drágakővel, hiszen egészen másképp verődik vissza és törik meg, mint a levegőben, vízen, üvegen vagy más köveken. A gyémánt fénytörés mutatója nagyon magas, mivel a beérkező fény a gyémánttal találkozva lelassul, így létrehozva azt a klasszikus ragyogást, ami megkülönbözteti más drágakövektől.

Az IGI szerepe az ékszerek és a gyémántok világában
Az IGI a világ első gemológiai laboratóriuma, amely ISO akkreditációval rendelkezik mind a természetes, mind a laboratóriumban termesztett gyémántok osztályozásában. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet 17025 számú laboratóriumi alkalmassági tanúsítványa a vizsgálólaboratóriumok legfontosabb szabványa a világon.
Az intézet 2005-ben vállalt úttörő szerepet a laboratóriumban termesztett gyémántok teljes osztályozásában, ezzel megvetve lábát hitelességével a hatalmas ütemben növekvő ékszeriparban Ma az IGI több tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik, mint bármely más szervezet, amiért még nagyobb bizalmat szavaznak neki a gyártók, a kiskereskedők és a fogyasztók is.
Az IGI évente több millió jelentést ad ki, így az egyik legmegbízhatóbb név az ékszerek osztályozásában Észak-Amerikától, Európán át egészen Ázsiáig.
Kiemelkedő szerep a mesterséges gyémántok körében is
A modern világban még a szakértőknek is speciális felszerelésre van szükségük a drágakövek természetes vagy laboratóriumi eredetének meghatározásához. Az IGI az 1980-as évek óta fejleszti és alkalmazza a világ legfejlettebb eszközeit, így 2005-ben úttörő volt a laboratóriumban termesztett gyémántok teljes körű értékelésében, és a világ első olyan kutatóközpontjává vált, amely rendelkezik ISO tanúsítvánnyal mind a természetes, mind a mesterséges gyémántok osztályozásában.

Ügyfelek iránti elkötelezettség
Célunk egy fenntarthatóbb és tudatos ékszeripari kultúra kialakítására. Az átláthatóság, hitelesség és nyilvánosság biztosítása iránti közös elkötelezettség a gyémánt-, drágakő- és ékszer osztályozás területén az IGI-vel való együttműködés alapja.
A környezettudatosság számunkra is egy elhanyagolhatatlan szempont ha az ékszerekről van szó, és fontosnak tartjuk, hogy olyan tartós és káprázatos ékszereket nyújtsunk át a vevőnek, ami nem csak szemet gyönyörködtető, hanem etikus módon is lett előállítva.
Ha te is olyan ékszert szeretnél választani, amivel ügyelsz a fenntarthatóságra és a környezetre, látogass el hozzánk a bemutatótermünkbe, ahol csapatunk a választásban és minden kérdésedben is a segítségedre lesz!

Ha szeretnél többet megtudni a gyémántokról, akkor ajánljuk figyelmedbe ezt a gyémántokról szóló cikkünket is!