5% Kedvezményt Ajándékozunk Neked, ha most időpontot foglalsz! Elfogadom az ajándékot!

Feil logo
Meghitt eljegyzés

Mitől lesz egy lánykérés emlékezetes, meghitt és romantikus?

A lánykérés csodálatos, romantikus pillanat, amelyről a nők legnagyobb része kislány kora óta álmodozik. Éppen ezért, amikor egy férfi elszánja magát a nagy lépésre, akarva-akaratlanul előfordulhat, hogy úgy érzi komoly elvárásoknak kell megfelelnie. Pedig ezt a gyönyörű pillanatot igazán kár túlgondolni, túlmisztifikálni, hiszen már maga a gesztus is végtelenül boldoggá teszi a hölgyeket.

Blogcikkünkben most sorra vesszük azokat a fontos előkészületeket, amelyek segítségével könnyedén tehető romantikussá és meghitté az eljegyzés pillanata – hogy egy igazán filmbe illő emléket varázsolj a párodnak!

Ujj 02 1200x400 1

A lánykérés helyszíne, ami csak Rólatok szól

Biztosan láttál már egy-két romantikus filmet vagy néhány romantikus pillanattal megspékelt sorozatot: lehet, hogy most a segítségedre lesznek! 

Megfigyelted már, miért olyan hatásos, amikor a (fő)szereplő hölgy szerelme letérdel választottja elé? Nagyon egyszerű: mert mindig kiderül pár pillanat múlva, hogy miért éppen ott kéri meg a kezét. Általában egy kedves emlék köti őket a helyhez – az első randi, az első közös nyaralás, esetleg a megismerkedésük helye; a lista végtelen. Emlékszel még, hol láttad meg Őt először? Vagy van esetleg egy közös, kedvenc helyetek? Legyen bármi is a helyszín, az biztos, hogy ha már jártatok ott, hatalmába kerítik majd az érzések, mihelyst odaértek.

Akár a lakásotok is ideális helyszín lehet a lánykérésre. Néhány gyertya, egy finom vacsora – amelyet, ha a leendő vőlegény nem bízik saját képességeiben, akár házhoz is rendelhet, így neki csak az ízléses tálalásról kell gondoskodnia –, kellemes, közös emlékeket idéző dallamok, és máris helyén van minden, aminek egy ilyen fontos pillanatban a helyén kell lennie.

Az eljegyzés rituáléjának egyik legszebb összetevője, hogy az előkészületek a hölgy elől rejtve zajlanak, így a nagy kérdés feltétele valóban igazi, szívmelengető meglepetéssé válhat számára. Az előkészületekbe akár a leendő menyasszony barátai, családtagjai is bevonhatók, sőt a lány régi hagyományokat idéző kikérése a szüleitől szép és nemes gesztus lehet a leendő ara családja felé is. Mindössze arra kell ügyelni, hogy senki ne szólja el magát idő előtt.

Lánykérés

Eljött a lánykérés ideje – de mikor is?

Úgy érzed, hogy itt az ideje feltenni a nagy kérdést – a helyszín már megvan, de pontosan mikor kérd meg a párod kezét?

Hajlamosak az elszánt férfiak Valentin-nap, évforduló, születésnap vagy hasonló jeles esemény napjára időzíteni a nagy kérdés feltételét. Azonban ha az elhatározás megérett, nem feltétlenül kell kivárni az ilyen alkalmakat, hiszen a gesztus egy egyszerű napot is ünneppé tehet a pár mindkét tagja számára, melyet aztán saját jeles napjukként, évfordulóként ünnepelhetnek az elkövetkező években. 

Persze egy jeles alkalomkor történő eljegyzésnek ugyanúgy megvan a varázsa, hiszen egy egyébként is meghitt napot tesz még különlegesebbé – de miért is várnál, ha a kérdést legszívesebben már most feltennéd?

Bárhogy is döntesz: az örömteli perc a pár mindkét tagja számára életre szóló emlék lesz. Ennek évekkel későbbi fel-felidézésében sokat segíthet, ha a vőlegény a nagy esemény előtt egyeztet egy profi fotóssal, videóssal vagy akár csak egy kedves ismerőssel, aki lencsevégre kaphatja az igent mondó menyasszonyt.

Tökéletes eljegyzés a tökéletes gyűrűvel – Feil Róbert gondolatai

Feil studios fotozas2021 5108 web

Van egy apró tárgy, amely nélkül a lánykérés nem valósulhat meg, ez pedig nem más, mint az eljegyzési gyűrű. Sok férfi számára azonban a tökéletes ékszer kiválasztása is hatalmas fejtörést okoz, a főként az Egyesült Államokban elterjedt ring shaming vagyis „gyűrűgyalázás” jelensége (amely során a lánykérés előtt álló vagy a már jegyben járó nők teszik közszemlére a szerintük nem megfelelő ékszert a közösség megerősítésére várva) pedig extra nyomást is helyezhet rájuk. 

Feil Róbert szerint érdemes ezeket a szélsőségeket figyelmen kívül hagyni és mit sem törődni velük. A gyűrű kiválasztása már magában rengeteg tanakodással és izgalommal jár, plusz nyomást helyezni magunkra mások miatt felesleges!

“Kedvesünk számára már az is hatalmas örömet okoz, ha feltesszük a nagy kérdést és kifejezzük szándékaink komolyságát. A gyűrű a szeretetet jelképe, nem pedig a feltétele.” – vélekedik Robi az eljegyzésről.

Lanyk 02 1200x400 1

Ha a tökéletes gyűrű kiválasztása fejtörést okoz a számodra, tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket a partneredről: Milyen szín illene a legtökéletesebben a leendő menyasszonyhoz? Fehér, sárga, netán vörös arany? Látványosabb vagy visszafogottabb formatervezés tetszene neki jobban? Esetleg valami igazán modern, egyedi megmunkálás nyűgözné le? A választásnál érdemes kikérni egy szakmai tanácsadó véleményét is, aki személyes konzultáció keretében segíthet megtalálni a legmegfelelőbb darabot.

A tökéletes gyűrű nem csak megjelenésre, hanem méretben is passzol a leendő menyasszonyhoz. Régi, jól bevált módszer a leendő ara egy gyűrűjének megszerzése, amely mintául szolgálhat a választáskor, de annak érdekében, hogy a hölgy ne vegye észre az ékszer titokzatos eltűnését, érdemes lehet csupán annyi időre kölcsönvenni a gyűrűt, amíg méretet veszünk róla.

Ha nem elégszel meg egy olyan eljegyzési gyűrűvel, amit bárki hordhat, Tiéd a lehetőség: valósítsd meg az ötleted, ami a fejedben él, vagy amit egy filmben láttál! Az egyedi, 3D tervezésnek köszönhetően valóra válhatnak Kedvesed legmerészebb álma hiszen tökéletesen hozzá passzoló, neki tervezett eljegyzési gyűrűvel kérheted meg!

Lánykérés

Egyedi ékszerkészítés

Ha magaddal hozol egy rajzot vagy fényképet az elkészítendő gyűrűről, mi a FEIL-nél megtervezzük, hogyan öntsük megfogható formába elképzelésedet – mindezt pedig egy aprólékosan megtervezett, 3D-s látványtervben eléd is tárjuk, 10 munkanapon belül.

Feil robi fotok 0594 fullsize jav

A felpróbálható prototípus 3D-s nyomtatással készül. Itt még lehetőséged van arra, hogy módosíts a gyűrű valamelyik paraméterén. A mesterdarab kiöntése csak azután következik, hogy már teljesen biztos vagy benne, a gyűrű illeszkedni fog Kedvesed ujjméretéhez. Az elkészült, immár maradandó alkotás széles, több mint 100 gyémántból álló választékunkból nyeri el ékkövét.

Csapatunk utána munkához lát – tapasztalt ötvösünk kézzel, rendkívül alapos munkával alakítja ki az eljegyzési gyűrűt – hogy 8 hét múlva már a kezedben tarthasd! Persze a tervezés és a választás közben is végig melletted állunk – hasznos tanácsokkal látunk el, és segítünk a döntésben, ha valamiben esetleg bizonytalan lennél.

Kapcsolodó blogbejegyzések

Kövesd blog oldalunkat ahol hasznos és színes cikkeket olvashatsz az ékszerek világáról!

Legyen felkészült

Kérje ingyenes tudásanyagainkat!

Feillogokek
Ez a webáruház sütiket (cookie-kat) használ! A sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez és az anonim, felhasználói szokásokkal kapcsolatos adatok gyűjtéséhez, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsuk Önnek. A sütik kezeléséről további részleteket a tájékoztatóban olvashat. A webáruház használatának folytatásával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába és az adatkezelési irányelveinkben foglaltakba.