Nagy örömünkre ismét az a megtiszteltetés ért minket, hogy gyémántgyűrűink az Esküvő Trend Magazin címlapfotózásán szerepelhettek. A menyasszony, illetve a vőlegény szerepét – ezzel együtt pedig gyémántgyűrűinket is – ezúttal Törőcsik Franciska és Nagy Sándor színművészek öltötték magukra, míg hölgyvendég “kísérőjük” Tóth Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő volt, a pompás helyszínt pedig a Hilton Budapest biztosította.

Érdemes művészek gyémántgyűrűinkkel
Törőcsik Franciska, aki ezúttal menyasszonyként tündökölt, jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.
Az elmúlt években olyan sikerfilmekben láthattuk, mint az Isteni műszak, a Swing, a Veszettek, a Gondolj rám, az Aurora Borealis – Északi fény, vagy a Budapest Noir, de tavaly szerepet kapott a hazánkban forgatott Vaksötét című thrillerben is, ami óriási siker lett világszerte.
Nagy Sándor, aki a vőlegényt alakította a fotózáson, ma a Madách Színház társulatának tagja. Olyan darabokban láthatta a közönség, mint A Napsugár fiúk, Csoportterápia, Én, József Attila, József és a színes szélesvásznú álomkabát, Sors bolondjai, Spamalot, 1×3 néha 4, és még számos más előadásban. Az ifjú pár kísérője Tóth Ildikó művésznő volt, akit a nagyérdemű többek között az Aranyéletből, Auróra Borealisból, vagy akár a Viszkis című filmből ismerhet.
Exkluzív gyűrűink tették teljessé az összhatást
A fotózásra exkluzív kategóriás eljegyzési gyűrűinkből és karikagyűrűinkből válogattunk össze néhány káprázatos darabot.
Minden eshetőségre, illetve öltözékre felkészülve egyaránt készültünk egyszerűbb, letisztultabb modellekkel, de kék gyémánttal foglalt gyűrűvel is, valamint saját tervezésű, Forevermark gyémánttal foglalt gyémántgyűrűnkkel is .
Úgy gondoljuk, a végeredmény rendkívül impozáns lett, amelyhez a helyszín ragyogása és a lenyűgöző díszletek is hozzájárultak, méltán elismert színművészeinken pedig káprázatosan mutatnak gyémánt gyűrűink.
