Már egy ideje együtt vagytok a pároddal – sok szép emléket és élményt szereztetek együtt. Lehet, hogy nehezebb időszakokat is átvészeltetek már, azonban a kihívásokat gördülékenyen vettétek és támogattátok egymást, majd együtt vészeltétek át azokat – a lehető legnagyobb szeretetben.
És amikor reflektáltál a sok, együtt töltött minőségi időre és a közös utatokra, megszületett benned a döntés: te egy életen át Vele szeretnél lenni.
Itt az ideje az eljegyzésnek!
És, mint tudjuk: nincs eljegyzés eljegyzési gyűrű nélkül.

Feil Róbert jó tanácsai a gyűrűválasztáshoz
Feil Róbert elismeri, hogy a tökéletes gyűrű kiválasztása először nehéz feladatnak bizonyulhat, talán elrettentőnek is.
“Lehet,hogy már böngésztél a gyűrűk között – ebben az esetben biztos feltűnt, hogy eljegyzési gyűrűkből a választék mintha végtelen lenne.”
Jogosan merülhet fel benned a kérdés: hogy fogod így megtalálni azt az egy gyűrűt a sok közül, ami a kedvesednek a legjobban tetszene?
Feil Róbert szerint az alábbi szempontok figyelembe vételével szinte garantált, hogy az eljegyzési gyűrű hatalmas sikert fog aratni: azt tanácsolja a leendő vőlegényeknek, hogy legyenek szemfülesek – vessenek egy pillantást kedvesük stílusára! Hogyan tudnák jellemezni szerelmüket?

Ha ez megvan, utána a gyűrűválasztás sokkal hatékonyabban fog végbe menni – vegyük ezeket a szempontokat sorba egy kicsit részletesebben.
Ezüst? Arany?
Mielőtt kiválasztod a gyűrű anyagát, kicsit vizsgáljuk meg, hogy az eljegyzési gyűrű mit szimbolizál!
Az eljegyzési gyűrű adása már több száz éve jelen van az emberiség történelmében: először az arisztokraták körében terjedt el, de az idő teltével, ahogy azt napjainkban is látjuk, mindenki egy eljegyzési gyűrű kíséretében kéri meg szíve választottja kezét.
Az eljegyzési gyűrű nem csak ajándék: az eljegyzési gyűrű ígéret.
Ígéret, hogy szerelmeddel egybe fogtok kelni, és összekötitek az életeteket.
Egy tartós ígéretet pedig egy tartós, időtálló nemesfémmel illik megtenni: ezért az arany ebben az esetben bölcsebb választás.
Nem csak eszmei, hanem szakmai oldalról is nézve, egy arany eljegyzési gyűrű sokkal jobban bírja az idő által nyújtott megpróbáltatásokat – az arany keményebb fém, ezáltal pedig strapabíróbb is.
Az időtállóság pedig az eljegyzési gyűrű esetében igen fontos szempont: ezt a darabot kedvesed napi szinten fogja hordani, így fontos, hogy a gyűrű egy nehezebben sérülő, úgynevezett jó kopásállósággal rendelkező anyagból készüljön.

Milyen színű legyen az eljegyzési gyűrű?
Ha a gyűrű anyaga már megvan, akkor érdemes elgondolkodni a színéről is.
Arany ékszereket három fő színben találsz: fehér, sárga és rózsa arany.
Ezek a színek akár keveredhetnek egy ékszeren belül, így lehetséges olyan gyűrűt választani, ami például sárga aranyból készült, de egy dekoratív motívum fehér aranyból díszeleg rajta.
A színekből mindenkinek van egy preferenciája. Van, aki a kifejezetten fehér aranyat, van, aki a sárga vagy a rózsa arany ékszereket részesíti előnyben.
Ha tudod, hogy a kedvesed milyen színű ékszereket kedvel, akkor itt viszonylag könnyű a dolgod: válaszd azt a színt, amit ő a legjobban szeret és a legszívesebben hord!

Ha azonban a párod nem “nagy ékszeres”, és nem hord ékszert, vagy csak nagyon ritkán, pánikra semmi ok – ha a következőkre figyelsz, akkor szinte esélytelen, hogy mellényúlsz!
Így válaszd ki a megfelelő színű eljegyzési gyűrűt
Gondolj csak bele, milyen jelzőkkel tudnád jellemezni a párodat külső megjelenésre?
Milyen színű a haja, és a szeme?
És a bőrszíne? Telített, meleg árnyalatú, vagy inkább hidegebb és fakóbb?
Milyen árnyalatú ruhákat hord?
Ezek mind segíthetnek a megfelelő szín kiválasztásában!
Egy kék szempárhoz remekül mutat a fehér arany, miközben egy barna szempár a sárga arany ékszerekkel hangsúlyosabb.
Ha valakinek hidegebb árnyalatú, fakóbb bőre van, akkor számára a fehér arany lehet az ideális választás – a sárga arany túlságosan elüt ebben az esetben a bőrszíntől, és az összhatás sem lesz annyira kellemes és varázslatos, mint egy lehengerlő fehér arany ékszerrel.
Hasonló az eljárás, ha az öltözködést vesszük figyelembe. Ha a kedvesed a hidegebb árnyalatú ruhákat részesíti előnyben, akkor a fehér arany jegygyűrű szinte biztosan illeni fog mindenhez, amit felvesz, Ha pedig a meleg árnyalatú színeket kedveli, akkor a sárga aranyból készült gyűrű fogja a legszebben ékesíteni.

Egy kis extra segítség
Ha szeretnél teljesen biztosra menni, és lehetőséged van rá, akkor szóba jöhet az is, hogy bevonod a párod legjobb barátnőjét is a döntéshozatalba.
Valljuk be, egy legjobb barátnő teljesen más perspektívával rendelkezik, mint te. Az is lehet, hogy ő már több ideje ismeri a kedvesed, talán már gyermekkoruk óta tart a barátság – garantáltan el tud téged látni néhány jó tippel, nem csak a szín, hanem a fazon kapcsán is!
Egy másik lehetőség a szerelmed szüleihez fordulni segítségért, esetleg kikérni az ő véleményüket, hogy kedvesed milyen gyűrűnek örülne a legjobban, vagy van-e valami motívum, ami számára kedves és kifejezetten jól áll.
Találd meg a tökéletes darabot a FEIL ékszer segítségével!
Az eljegyzés az élet azon pillanatai közé tartozik, amire örökkön-örökké emlékezni fogunk. Számunkra ezért extrán különlegesek az eljegyzési gyűrűk, amiket a több évtizedes szakmai tapasztalatunk felhasználásával a legminőségibb módon tervezzük és készítjük el, hogy a pár számára e különleges pillanat valóban káprázatos legyen.

Kínálatunkban több, mint 2000 gyűrűből tudsz választani és inspirálódni, ha eljegyzési gyűrűt keresel. Ezek a modellek nem csak egyediek, hanem személyre szabhatóak is – ha valamelyik gyűrűről úgy gondolod, hogy tökéletesen illene a szerelmedhez, viszont néhány részleten változtatnál, nálunk megteheted!
Ha pedig személyesen is szeretnéd szemügyre venni termékeinket, várunk szeretettel bemutatótermünkben!