Mit jelképez a karikagyűrű napjainkban? Mind tudjuk, hogy a házasságot, az összetartozást. De gondolná, hogy ez nem volt mindig így? Pedig bizony: a karikagyűrű hol felbukkant, hol eltűnt a történelem forgatagában, mint az összetartozás szimbóluma. Ráadásul a szerepe is kultúrkörök szerint változott. Azonban az sem véletlen, hogy mindmáig fennmaradt a gyűrűadás szokása. Azt, hogy miért is jelent annyira sokat, amikor az ujjunkra kerül az aprócska, ám annál jelentősebb kis ékszer, a 19. századi angol költő, Algernon Charles Swinburne fogalmazta meg talán a legszebben: „A karikagyűrű önmagába visszatérő formájának köszönhetően régóta a végtelenség, a soha el nem múló érzelmek és az örök szerelem szimbóluma. Ezzel együtt pedig az egybekelés tradicionális jelképe is, hiszen általa „(…)a szerelem és az egymás iránti vonzalom érzése egyik féltől a másikig folyik, mint egy körben, méghozzá örökkön örökké.”
Szerelem vagy rabszolgaság?
Tény, hogy a karikagyűrű ősidők óta a férfiak és nők között fennálló szövetség jelképeként szolgál – ám korántsem mindenhol ugyanannak a szövetségnek.
Az első karikagyűrűket és karkötőket az ókori Egyiptomban, a Nílus partján készítették, ekkor még lebomló, növényi alapanyagokból: sás-, nád-, vagy kákalevélből. Ám mivel hamar kiderült, ezek az ékszerek gyorsan elhasználódtak, először bőrből, majd csontból kezdték készíteni a tartósabb verzióikat. Itt még a szerelem nevében
Ám az ókori Rómában más volt a helyzet. Ott ugyanis az első karikagyűrűk vasból készültek, és korántsem a szerelemre, sokkal inkább a férj birtokjogára utaltak. Azaz a gyűrű egyfajta jogi egyezményt szimbolizált – a feleség azzal a mozdulattal, ahogy felhúzta a gyűrűjét, máris hitvese tulajdonává vált. Mivel azonban hamarosan kiderült, hogy a vas berozsdásodik, a III. században fokozatosan ezüstből, illetve aranyból kezdték el a karikagyűrűket készíteni. Ekkor viszont már – a funkcionalitásán túl – felfedezték e szokás esztétikai jelentőségét is.
A jegygyűrűk viselése igazán csak a középkorban vált elterjedtté a világon. Sokáig a legtöbb országban csak a menyasszony, illetve a feleség viselt gyűrűt. Majd a XIII. században a keresztény egyházi szertartás rituáléjának is a része lett a gyűrű – így nagyjából ekkortól hord karikagyűrűt a házaspár mindkét tagja.
A kezdetekben csak az arisztokráciánál terjedt el az eljegyzési és a karikagyűrű; a parasztság pár évszázados késéssel vette csak át ezt a szokást. Ők egészen a XIX. század elejéig jegykendőt, jegyruhát ajándékoztak egymásnak gyűrű helyett. Amikor a gyűrű használata kezdett elterjedni, náluk akkor is sokáig csak ez eljegyzési, illetve esküvői szertartás részét képezte. Ezt követően általában nem viselték, hiszen a női ruházat feltűnőbb elemei már (pl. kendő) jelezték a jegyes vagy házas állapotot – tehát inkább csak eltették emlékbe a gyűrűt, esetleg a nyakukban hordták tovább amulettként. A XX. században azonban az öltözködés annyira sokféle kezdett lenni, hogy követhetetlennek tűnt általa kifejezni a házas állapotot. Így a gyűrűé lett a nemes feladat, hogy jelezze: viselője elköteleződött.