Ha már megfogalmazódott benned a gondolat, hogy Kedveseddel szeretnéd leélni az életed, akkor biztosan egyre többet motoszkál benned a lánykérés gondolata is.

Lehet, hogy már minden részletet pontosan megálmodtál, de az is lehetséges, hogy még csak most kezdenek el benned ezek körvonalazódni – egy azonban biztos: szíved választottjának egy időtálló, mutatós és különleges eljegyzési gyűrűvel szeretnél kedveskedni.
Lánykérésnél a gyémánt igazi klasszikusnak számít, azonban ez természetesen nem azt jelenti, hogy ez az egyetlen drágakő, amiből választhatunk!
Drágakő sorozatunk első részében az opál került a reflektorfénybe, most pedig nem más, mint a kék zafír következik soron. Tegyünk hát betekintést a megigéző kék zafírok világába!

Gyémánt, vagy más drágakő? Feil Róbert így vélekedik
Feil Róbert, a FEIL márka egyik alapítótagja, karriere során megszámlálhatatlan leendő vőlegénynek nyújtott segítséget a tökéletes eljegyzési gyűrű megtalálásában – vagy éppen megalkotásában egyedi tervezés útján.
Azonban az eljegyzési gyűrűbe közel sem mindig gyémánt kerül, sokszor egy másik drágakő a gyémántnál hatékonyabban közvetíti az érzelmeket – Feil Róbert a következőképp vélekedik erről:
“A gyémánt kifejezetten népszerű választás az eljegyzési gyűrűbe, hiszen időtlensége a soha el nem múló szerelem ígéretéhez remekül passzol. Viszont ez nem azt jelenti, hogy más drágakő nem tudja ezt az üzenetet közvetíteni: ha a hölgy rendelkezik egy számára kifejezetten kedves drágakővel, ami nem gyémánt, és gyémánt helyett az a kő szerepel a gyűrűben, akkor a lánykérés máris sokkal meghittebb lesz.”

A kék zafír rejtelmei
Először is vessünk egy pillantást a varázslatos kék zafírra!
A zafír az úgynevezett korundok egy fajtája, ami a gyémánt után a második legnagyobb keménységgel rendelkezik.
Színére már a neve is utal, ugyanis a zafír görögül a ‘kék’ megfelelője. Megtalálható azonban különböző színekben is a kék árnyalatain kívül – létezik színtelen, narancs, rózsaszín, zöld, sárga, ibolya, és még fekete zafír is.
Kék színéről neve is árulkodik, ugyanis a zafír a görög ‘kék’ szóból ered – érdekesség, hogy egészen az 1800-as évekig zafír alatt a lápisz lazulit értették, és csak utána nyerte el a kék zafír magának napjainkban is ismert nevét.
Zafír néven csak a kék változatát illetjük, minden más színváltozattal pedig minősítő jelzőt használunk (pl. sárga zafír, zöld zafír).

Mit szimbolizál a kék zafír?
Ahogy azt már a Drágakő sorozatunk első részében is említettük, egy-egy drágakő különböző okokból is megfoghatja valaki tekintetét.
Lehet, hogy a követ valaki szimplán a színe, a színjátéka és a csillogása miatt részesíti előnyben. Például a drágakő színe jól megy a hölgy bőrtónusához, vagy a haja és a szeme színével áll tökéletes összhangban.
Sokan azonban a drágaköveket különböző tulajdonságaik miatt részesítik előnyben – ezalól sokszor a kék zafír sem kivétel.
Úgy tartják a kék zafírról, hogy elősegíti a belső nyugalmat és az összpontosítást. Fokozza viselője szellemi erejét, ezzel is támogatva a töretlen koncentrációt, illetve a tisztaságot és a hűséget is szokták vele asszociálni. Ezen kívül pedig az önkifejezés megnyilvánulásában is segítséget nyújt. A kék zafírt még az asztrológiában a Szűz és a Vízöntő csillagjegyek drágakövei közé is szokták sorolni.

Kék zafír az eljegyzési gyűrűben
Miért is remek választás, ha az eljegyzési gyűrűben egy kék zafír csillog?
Nos, ha szíved választottja már eddig is nagy becsben tartotta a zafírt, esetleg a mélykék szín bír számára különlegesen fontos jelentéssel, akkor ez a drágakő tökéletesen közvetítheti felé azt, hogy még a legapróbb részletekre is figyelsz, ha Róla van szó.
Ráadásul nem szabad megfeledkezni a kék zafírról tartott tulajdonságokról sem. Kevés drágakő közvetíti úgy az örök hűség és a tiszta szerelem szándékát, mint a zafír – a hűség és az elköteleződés ígéretét gyönyörűen megpecsételi.
Ezen kívül, mivel a gyémánt után a második legnagyobb keménységű drágakőről beszélünk, nemcsak ragyogó, hanem időtálló is. Csillogását és fényét éveken át, akár évtizedeken keresztül is megőrizheti, így ugyanolyan pompás lesz az eljegyzési gyűrűben a drágakő, mint a lánykérés napján.
A kék zafír eljegyzési gyűrű remek lehetőséget nyújt a már meglévő ékszerek párosítására is – vibráló, tekintélyes kék színe más drágakövekkel remek összhangot képes teremteni, ezzel is kihangsúlyozva viselője egyéniségét.

Tökéletes eljegyzési gyűrű a FEIL csapat segítségével
Ha már biztosra tudod, hogy számodra Ő az igazi, de azt még nem, hogy milyen gyűrű kíséretében is tedd fel a nagy kérdést – mi segítünk!

Kínálatunkban számtalan eljegyzési gyűrűt tudnak a leendő vőlegények szemügyre venni és összehasonlítani, hogy Kedvesük egyediségét melyik emelné ki a legjobban. Több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező csapatunk pedig lelkesen segít, hogy megtaláld a tökéletes gyűrűt!
Ha szeretnéd megtekinteni kínálatunkat személyesen is, vedd fel velünk bátran a kapcsolatot és látogass el bemutatótermünkbe!