Előadásom a Márkaépítők Szuperkonferenciáján a FEIL Márkáról

Előadásom a Márkaépítők Szuperkonferenciáján a FEIL Márkáról

Hatalmas megtiszteltetés ért, hiszen előadóként kaphattam meghívást Magyarország I. Márkaépítő Szuperkonferenciájára, hogy a rendezvényen részt vevő cégtulajdonoskoknak és marketing szakembereknek beszéhessek a FEIL márka születéséről, múltjáról és jövőjéről, valamint az évek alatt elért sikerekről.

Igazán hálás feladat volt az elmúlt 10 évem munkásságáról beszélni, ami a márkaépítést és a marketing tevékenységet illeti. Immár köztudott rólam, hogy ez a kedvenc területem, amivel rengeteget foglalkozom, így nagyon jó érzés volt megosztani a tapasztalataimat és egyben elmesélni a márkatörténetünket.

Előadásom a Márkaépítők Szuperkonferenciáján a FEIL Márkáról

A Márkaépítők Szuperkonferenciája

“A rendezvényre a mára már itthon, vagy akár nemzetközi szinten is ismertté vált magyar márkák tulajdonosait, alapítóit hívták meg előadóként, köztük engem is, hogy márkatörténetemmel inspiráljam a jelen lévő cégvezetőket, marketing szakembereket.”

A Márkaépítők Szuperkonferenciáját - ezt a mondhatni hiánypótló rendezvényt - a szervezők azzal a céllal álmodták meg, hogy tisztelegjenek a sikeres, magyar márkák, valamint azok alapítói előtt, és hogy az érdeklődőkkel megoszthassák az elmúlt években látványos sikereket elérő KKV-márkák példaértékű márkaépítési gyakorlatait, tapasztalatait.

A rendezvényre a mára már itthon, vagy akár nemzetközi szinten is ismertté vált magyar márkák tulajdonosait, alapítóit hívták meg előadóként, köztük engem is, hogy a másik, kilenc márkatulajdonossal együtt meséljük el izgalmas márkatörténetüket, mellyel inspirálhatjuk a hallgatóság között ülő cégvezetőket, kommunikációs szakembereket, marketing döntéshozókat és a cégek márkafelelőseit.

A Márkaépítők Szuperkonferenciája
A FEIL márka megszületésétől napjainkig

A FEIL márka megszületésétől napjainkig

“Építsd a márkád szenvedéllyel és mérnöki pontossággal“

Az előadásom fő üzenete a következő volt: “Építsd a márkád szenvedéllyel és mérnöki pontossággal“. Beszéltem kicsit a kezdetekről, hogyan alakult ki a Csapat és a FEIL Márka a nulláról. Volt szó a hibákról, stratégiáról, sikerekről és a legmerészebb kampányainkról is, amelyek nélkül most nem tartanánk itt.

Úgy érzem, sikerült inspirálnom a hallgatóság között ülő cégvezetőket, kommunikációs szakembereket, marketing döntéshozókat és a cégek márkafelelőseit. Emellett, ami nagyon jó érzéssel töltött el, hogy az előadásra készülve áttekintettem az elmúlt 10 évemet. Ilyenkor az ember feleszmél, hogy mennyi minden történt és mennyi minden van, amiért hálás lehetek, hogy megérte éjjel-nappal dolgozni, hogy végül az ember azt érezze, igen, boldogan tekintek vissza mindarra, amin keresztülmentünk, és mindennek eredményeképpen sikerült létrehozni valami értéket, ami talán fog hagyni némi nyomot a világban.

Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel!

Érdekességekért, kulisszatitkokért és további információkért látogassanak vissza folyamatosan frissülő weboldalunkra és Facebook oldalunkra!

Olvassa el kapcsolódó tartalmainkat is!

FEIL
         

Kedves Látogató!

Weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy jobb felhasználói élményt és releváns ajánlatokat biztosítsunk Önnek. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztatónkat ide kattintva elérheti. A link átnavigálja a karikagyurugyarto.hu oldalunkra