A FEIL gyémántgyűrű manufaktúra jóvoltából idén is gyémántoktól ragyogott a Miss Alpok Adria Szépségversenye!

A FEIL gyémántgyűrű manufaktúra jóvoltából idén is gyémántoktól ragyogott a Miss Alpok Adria Szépségversenye!

A szegedi Europe Face Modell és Hostess Ügynökség idén 6. alkalommal szervezte meg a színvonalas verseny Csongrád megyei döntőjét, és immár másodjára az egykori Hungária Vigadóban, azaz a Hungiban. A tavalyi évhez hasonlóan a királynő mesés nyereménye egy káprázatos szépségű FEIL gyémántgyűrű volt, ráadásul idén a regisztrált látogatóknak is lehetőségük volt nyerni egy valódi gyémántot! De ne szaladjunk ennyire előre...!

A FEIL gyémántgyűrű manufaktúra
Már az előválogatón is látszott, milyen erős az idei mezőny!

Már az előválogatón is látszott, milyen erős az idei mezőny!

A zsűrinek már az előválogatón sem volt könnyű dolga. Kissé elcsépelt közhelynek tűnhet a kijelentés, de valóban így volt! Az előválogató napján egyszerű volt a matek,

20 lányból 13 szépség kerülhetett a döntőbe.

Ahogy bemutatkoztak és felvonultak a jelöltek, egyre megosztottabb lett a zsűri pontozása. Annyira, hogy a végső döntősök meghatározásakor egy-egy ponton múlt csupán, ki az, aki a döntőbe jut, és ki az, akitől elköszönnek a szervezők. Akik kiestek, azzal vigasztalódhattak, hogy a szépségiparban a karrierjük most kezdődött, a lehetőségek és a jövő bizonyára számos sikert tartogat még nekik.

Szépségek estéje a Hungiban

Az egyhetes felkészülés után szeptember 3-án végre elérkezett a döntő napja. A zsűri elnökeként Feil Róbert is izgatottan várta a lányok bemutatkozását, hiszen Ő is tudta, milyen erős az idei mezőny.

Feil Róbert a zsűri elnökeként izgatottan várta a jelöltek bemutatkozását.

Az idei műsorban a nagynevű divattervezők bemutatói és a látványos tánc showk mellett felléptek a Rippel Akadémia növendékei is, illetve élőben bemutatkozott a legújabb feltörekvő szegedi együttes, a Huszezer is. A Csongrád megyei döntő színvonalát jelzi a tavalyi nyertes, Pásztor Noémi sikere is, aki a napokban nyerte el a Miss Grand Hungary 2017 címet, így jövőre ő tündökölhet piros-fehér-zöld színben a Miss Grand World világversenyen.

A szóbeszéd, miszerint a szegedi lányok a legszebbek, igaz lehet, ugyanis Miss Alpok Adriás "lányaink" jóformán minden hazai szépségversenyen tarolnak: Magyarország Szépe, Miss Balaton és még folytathatnánk a sort.

Szépségek estéje a Hungiban
A gyémánt nyertese

A gyémánt nyertese

A királynő jelöltek felvonulása és a műsorszámok végére természetesen már mindenki tűkön ült az izgatottságtól. Vajon ki nyeri a vendégek közül a gyémánt ajándékot, és vajon ki lesz a királynő, akinek az ujjára kerül egy káprázatos FEIL gyémántgyűrű? Az eredményhirdetés a forgatókönyv szerint a gyémánt nyertesének kihirdetésével kezdődött, aki alig hitte el, hogy a szerencse neki kedvezett, így boldogan vette át az értékes ajándékot Feil Róberttől.

A vendégek közül kikerülő gyémánt nyertes alig hitte el, hogy neki kedvezett a szerencse

Nyertesünk arról is egyeztetett Róberttel, hogy minél hamarabb felkeresi a FEIL gyémántgyűrű manufaktúrát, hogy egy szép új gyűrűbe kerüljön ez a nem mindennapi gyémánt ajándék.

Íme, az udavarhölgyek!

Ez után nem maradt más hátra, mint hogy leleplezzék az udvarhölgyek, és természetesen a királynő személyét.

A hatalmas csendben a sztárvendég, Rippel Feri bejelentette: a harmadik helyen Kőműves Anita, másodikként pedig Berta Barbara végzett a versenyben, ők az idei udvarhölgyek.

Udvarhölgynek lenni fantasztikus eredmény és megtiszteltetés, biztosak vagyunk abban, hogy velük is találkozunk még, nem csak képeken, de különbözőv szépségversenyeken is.

Íme, az udavarhölgyek!
A Királynő és a gyémántgyűrű

A Királynő és a gyémántgyűrű

A versenyben maradt döntős hölgyek arcán tisztán lehetett látni, mennyire izgulnak, ki lesz a királynő. A várakozás másodpercei szinte vánszorogtak, ám a pillanat végül mégiscsak elérkezett! A Miss Alpok Adria Szépségverseny Csongrád megyei fordulójának nyertese, azaz 2016-ban a királynő, nem más lett, mint: Táborosi Dominikaaaaaa! - jelentte be hatalmas átéléssel a műsorvezető, mire a közönség kitörő ovációval köszöntötte az újdonsült királynőt. Feil Róbert, a FEIL gyémántgyűrű manufaktúra ügyvezetője nem is késlekedett, azonnal elindult Dominka felé, hogy átadja azt a méltó ajándékot, ami a királynő kezén tündökölve örökre emlékezteti majd erre a pillanatra.

Feil Róbert átadta a királynőnek, Táborosi Dominikának a szépséges FEIL gyémántgyűrűt

A csodálatos FEIL gyémántgyűrűt, amint a felkerült a királynő ujjára, Dominika boldogan mutatta meg az udvarhölgyeknek, később pedig a kameráknak, majd családtagjainak, ismerőseinek. A háttérben a díjátadó ceremónia után biztosítottuk a királynőt, hogy természetesen méretre igazítjuk a királynő FEIL gyémántgyűrűjét, várjuk szeretettel bemutatótermünkbe!

Vakuk és világbéke

A díjátadó utáni felfokozott hangulatban egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy sajtófalunk valósággal életre kelt. Folyamatosan vakuztak a fényképezőgépek, és örökítették meg a megismételhetetlen pillanatokat: közös fotók a királynővel és az udvarhölgyekkel, de voltak olyanok is, akik szerelmükkel álltak modellt sajtófalunk előtt.

Az őszinte mosoly egytől egyig mindenki arcán ott honolt. Igen, a “világbéke hangulat” - mondhatni - rózsaszín virágszirmokat szórt erre a feledhetetlen estére. :)

Köszönjük az élményeket és sok sikert kívánunk a szervezőknek a jövőben is épp úgy, mint az udvarhölgyeknek és a királynőnek!

MISS ALPOK ADRIA KÉPGALÉRIA

Vakuk és világbéke
A királynő gyűrűje

A királynő gyűrűje

Dominikát párizsi útja után vártuk szegedi bemutatótermünkbe, hogy a királynő gyűrűjét méretre igazítsuk. Telefonon egyeztettünk időpontot és reggel 8 órát beszéltünk meg. Dominika Királynőhöz méltóan pontosan érkezett, és ragyogó mosollyal mutatta, hogy azt az ezüst fülbevalót viseli, amit még a versenykor kapott tőlünk.

Miután Feil Róbert levette a királynő ujjméretét, Dominika szégyenlősen bevallotta, hogy a látogatásig volt ideje szétnézni oldalunkon, és így történt, hogy végül szerelembe esett egy hasonló, de a stílusához közelebb álló gyűrűvel. Természetesen biztosítottuk Dominikának a lehetőséget, hogy másik ékszert válasszon, így rugalmasan meg is oldottuk a cserét.

A kiválasztott gyönyörű modell pedig már el is készült számára. Reméljük, valahányszor rápillant Dominika a ragyogó FEIL gyémántgyűrűjére, felidéződnek benne Királynővé választásának boldog pillanatai!

Érdekesnek találta? Ossza meg ismerőseivel!

Érdekességekért, kulisszatitkokért és további információkért látogassanak vissza folyamatosan frissülő weboldalunkra és Facebook oldalunkra!

Olvassa el kapcsolódó tartalmainkat is!

FEIL Gyűrűk Szerelemre Tervezve